Válni legalább olyan nehéz, mint elköteleződni, ha nem nehezebb. Merthogy a szakítás az mindenképpen töréspont. Nem azt akarom ezzel mondani, hogy a válásnak, egy nem kielégítő kapcsolat lezárásának nem lenne létjogosultsága.
Igenis van, hogy a kapcsolat lezárása a megoldás.
Azonban a döntésig vezető út viszontagságainak a milyensége nem mindegy. Az elszakadás fontolgatása egyben lehetőség a belső önmunka elkezdéséhez, elmélyítéséhez. Hiszem és vallom, hogy szembenézni a válás gondolatával időről időre elkerülhetetlen. Csak hát TABU, amiről nem illik beszélni.
Mozaik családban felcseperedett „szerelem gyerekként” a zsigereimbe hordozom a megmásíthatatlan hitet, hogy az emberi kapcsolatok bölcsője a kommunikáció. A valóban megfelelő kommunikáció, ami pedig kéz a kézben jár az önismerettel. Lévén, hogy minél jobban ismered magad, a valós igényeidet, a valós szükségleteidet – annál jobban fogod tudni kifejezni magad a szavak szintjén is. Ez nem egzakt tudomány. Éppen ezért nem lehet jól vagy rosszul csinálni. Csupán csak csinálni.
A válás, a szakítás, az elszakadástól való félelem megélést nem lehet megúszni. Azonban meg lehet tanulni (szerintem érdemes is) kezelni. Merthogy senki nem tudja megmondani, hogy az, aki ma melletted fekszik holnap is jelen lesz-e.
Az élet nem egy kiszámítható játék.
Félelmetesen hangozhat, ha elakadásban vagy most. Szeretnélek megnyugtatni, megfogni a kezed és elmondani, hogy ez normális, de nem uralhatja a mindennapjaidat, mert ha igen, akkor lemaradsz az élet valódi élvezetéről.
A válás az elmúlt pár évtized terménye, ami magával vonja azt, hogy a házasságkötéssel ellentétben nincs igazán keretrendszere. A párok többsége még a család vagy a közeli barátok előtt sem meri felvállalni az utolsó pillanatig sem, hogy mi zajlik a színfalak mögött. És egyszer csak bejelentik, hogy akkor ennyi volt.
Vége van.
Pedig a válás az minden kapcsolatban egy folyamat, ami mindkét oldalon zajlik. (Nem fogok belemenni a gyerekek kérdéskörébe, de lesz róla bejegyzés, ígérem.)
A válás gondolata egyben lehetőség az önmunkára, de ezzel a transzformatív csodával kevesen élnek. Pedig érdemes lenne. Pontosan ezért a szakmai és a magán vélemény is egyben, hogy ha váláson gondolkodsz, akkor határozd el, hogy először megvizsgálód a magad szándékait. Felteszed magadnak a félelmetes kérdést:
Miért akarok VÁLNI?
És nem várod, hogy egyetlen válaszod legyen erre az igen komplex kérdésre. Merthogy, ha egyetlen jól megfogalmazható válaszod van, akkor bajban vagy.
A válást lehet jól csinálni, de csak abban az esetben, ha tiszta a fejed.
Azonban, ha szerelmes vagy – egy harmadik félbe, egy másik nőbe, egy másik férfiba – akkor nem lehet tiszta a tudatod. Ismerek olyan szakembert, aki „átszállónak” nevezi a harmadik félt, aki az esetek többségében kiránt a kapcsolatból majd tovaszáll. Te pedig kedves ott maradsz egy üres lakásban megtörten. Természetesen innen is lehet és kell is építkezni, de ha még nem váltál el, akkor kérlek gondold végig, hogy biztosan megéri a szerelemnek nevezett – valójában hormonkoktél okozta – rózsaszín köd befolyása alatt dönteni?
A döntés természetesen a tied. Nem osztogatok tanácsokat. Kérdezek és nézőpontokat adok.
Önmagában a válás nem egy tragédia, de lehet belőle drámát csinálni. Kivéve, ha képes vagy felnőtt módjára kezelni magadat és a társadat. Hiszen ezt mind a ketten megérdemlitek. Nem azért, hogy könnyű legyen, hanem hogy ne legyen feleslegesen nehéz.
A válásnak, a kapcsolat felbontásának nem kell, hogy pokoljárás legyen a keresztje. Igenis csinálhatjátok jól. Hiszen, akivel éveken át megosztottad az életed, a tested, az ágyad és sok esetben a bankszámládat – nos az a személy nyomot hagyott benned, és te nyomot hagytál benne.
Gondold végig, hogy a váláshoz neked mire van szükséged. Fontold meg, hogy anyagilag ez hogyan kivitelezhető a számodra. Vedd figyelembe, hogy az élettered változni fog a döntés meghozatalával. Játszd le fejben, hogy milyen egy napod, ha nincs melletted a feleséged, nincs ott a férjed. Ne csak a praktikus oldalát lásd, hanem az érzelmit is.
Vedd végig, hogy ki az, akihez fordulhatsz lelki és/vagy fizikai segítségért. Nem az a kérdés, hogy meg tudod-e oldani, hanem az, hogy milyen árat fizetsz érte. Merthogy eljönnek a nehezebb napok. Megérkezik így vagy úgy a fájdalom.
Nem lehet megúszósra játszani sem a menést, sem a maradást.
