Nem vagyok hajlandó elfogadni, hogy lehet létezni a földi világban – pláne a 21. század taposómalmában – függőségektől mentesen. Ezt csak azért találták ki, hogy legyen mitől rosszul érezned magad, hogy ha kávé nélkül nem tudod elképzelni a reggeled. És az sem opció neked, hogy soha ne egyél semmit, ami sziruposan édes, krémes, ragadós – mert CUKOR van benne, és nem édesítő. Vagyis, ha már ilyen megvetett élvezeteknek hódolsz, akkor legalább legyen lelkiismeret-furdalásod.
Egyébiránt pedig az egészséges étkezés megszállott követése is a függőség egy formája. Szóval maradjunk annyiban, hogy amíg élünk függünk. Ezt nem lehet kikerülni. Azonban nem mindegy, hogy a függőségek milyen szinten határozzák meg az életünket. Mert az egy dolog, hogy a társadalom megszabta, hogy melyek azon addiktív szerek, amelyek használata elítélendő, megvetendő, szégyenteljes. Az meg már egy másik kérdés lenne – ha lenne ilyen ma még Magyarországon, hogy érdemi párbeszéd folyik – hogy az alkohol, drog, gyógyszer függő egyén vagy éppen testközelből szenvedő házastárs – mit kezdjen a kialakult helyzettel.
Ezt most nagyvonalúan lapozzuk át. Induljunk onnan, hogy kifejezetten károsnak kikiáltott szenvedélyed nincsen. Nem viszed túlzásba az alkohol fogyasztást, nem használsz drogokat és a xanaxra sem csúsztál még rá pedig elmúltál harmincöt. Egyébként a statisztikákat elnézve ez már önmagában teljesítmény. Orrcsepp függő sem lettél a Covid alatt?! Még jobb!
Ugyanakkor, ha visszatekintesz a szüleid életére, akkor mit látsz? Mivel töltötték a szabadnapjukat? Mi határozta meg a hétvégéitek menetét? Az apukád, anyukád függősége miben nyilvánult meg?
Nos, amíg keresed a saját válaszaidat, addig elmesélem dióhéjban a saját történetemet. Tudom, hogy nem illik nyíltan beszélni a családi történéseinkről, de nem érdekel az illem. Egyszerűen azért, mert nincs létjogosultsága. A gyerekkoromat meghatározta anyám és apám függősége az alkoholhoz és a gyógyszerekhez. Mind a ketten funkcionáltak egy bizonyos szinten. Csak, hogy ettől még szenvedélybetegek voltak. Kivonultak a saját életükből. Túlélték és nem megélték a napjaikat. Nem felrovom ezt nekik. Tették, ami tőlük telt. Egyszerűen ez egy tény. Innen indulok. Azt tanultam meg zsigeri szinten, hogy az életet csak elviselhetővé lehet tenni. Ki kell bírni, mert nincs más opció. De valamilyen társadalmilag elfogadott tudatmódosító segíthet. És ez igaz.
A felnőtt életemben tudatos döntés volt, hogy szakítok az anyámat és az apámat meghatározó életvitellel. Az volt a tervem, hogy nem leszek függő. Egészségtudatos felnőtt akartam lenni, akiből sugárzik az életszeretet.
Félig meddig sikerült célt érnem. Nem szoktam rá a dohányzásra, mint ők. Éveken át egy korty alkoholt sem ittam, mert rettegtem, hogy alkoholista leszek. Gyógyszert pedig olyan szinten nem vettem be, hogy még komolyabb problémákkal sem mentem orvoshoz. Soha nem javasolnám, hogy a példámat kövesd. Ezek voltak a gyökér okok. Ez volt az, amit nem nagyon mutattam senkinek. Azt viszont igen, hogy szeretek mozogni. Ez igaz is. Lefutottam hat maratont. Elkezdtem jógázni, majd oktatni. Szenvedélyesen kerestem a legegészségesebb ételek színes tárházát. Kutatásokban mélyedtem el, hogy meg tudjam mivel lehet még jobb formában a testem. És ez jót tett. Keretet adott. Élveztem, hogy az a felnőtt lettem, aki reggelente a Margitszigeten fut. Az a nő vagyok, aki egészséges ételekkel kápráztatja el a férjét.
Ez mind fantasztikusan hangzik, igaz?
Valamelyest igaz. Azonban egy hatalmas hibát elkövettem. Elfelejtettem mélyre ásni. És hosszú idő volt, amíg felfedeztem, hogy engem legalább annyira meghatároznak a függőségeim, mint a szüleimet egykoron. Merthogy nekem edzenem kell, hogy jól legyek. Egészségesen kell ennem, hogy nyugodt legyen a lelkem. Mindent meg kell tennem, hogy … a sor szabadon folytatható.
Ugyanis kihagytam valamit, ami esszenciális. Ez pedig nem – dobpergés – mint az ÖNISMERET. Elcsépelt lehet. Mindenki ezzel dobálózik manapság. Tudom. Viszont szerintem elfelejtik kihangsúlyozni, hogy a valódi szembenézés, akkor tud elindulni, amikor elfogadod, hogy az önmagadba fektetet idő, energia, pénz a lehető legjobb befektetésed. Mert ez tud elvezetni oda, hogy a függőségeid – legyen az kávé, csoki, cukor, testedzés, szex, közösségi média – ne vehessék át az életed felet az uralmat. Nem önmagában az addikciókkal van a baj. Hanem azzal, hogy ha a függőségeid határozzák meg a mindennapjaid menetét.
Kívánom, hogy merj szembenézni a saját valóságoddal. Azzal, amiben valóban élsz, és nem azzal, amit láttatni akarsz magadról.
