A gyerek megszületése nem egyenlő a családdá válással!

Egy gyermek fogantatása, világrahozatala életre szóló változást hoz két felnőtt életében. Akkor is, ha tervezték, és még inkább, ha nem vagy nem teljesen tudatosan. Merthogy egy dolog gyermekre vágyni és egy egészen másik, amikor tudatosul, hogy megfogant az a pici élet.

Elindul valami, ami elsők szülők esetében egy olyan utazás, amire nem lehet felkészülni. És ehhez tudatlanul társulhat egy téves nézet, amely szerint a gyermek megszületése automatikusan egyet jelent a család egységével. Mintha elég lenne maga a születés csodája a családdá váláshoz.

Hadikpszichó: Családdá válás
Hadikpszichó: Családdá válás

Csak, hogy a valóság számtalan esetben sokkal rútabb képet fest, mint azt reméljük. Nem véletlen, hogy a pszichológia normatív (előre látható) krízisként hivatkozik a kisbabás létezésre. Kár is lenne azzal vitatkozni, hogy egy gyermek érkezése – még, akkor is, ha minden a legnagyobb rendben zajlik – elképesztő káosszal, érzelmi zűrzavarral és millió kétséggel jár. Mert minden újra rendeződik, átalakul és csak idővel alakul ki a családi rendszer. Egy új család egysége, ami két nagyobbhoz tartozik. Hiszen ebben az egységben összeadódik az anya és az apa családja, amely a pici jövevénnyel kiegészülve egy újat teremt.

Ez egy magasztos és egyben végtelen kihívásokkal terhelt időszak. Éppen ezért volt hiánypótló a Hadikpszichó: Családdá válás eseménye, mert végre létrejött egy olyan hely, ahol szakemberek igyekeztek irányt mutatni az új család – egyáltalán nem magától értetődő – kialakulásához.

Természetesen jól hangzik számos magánkórház szlogenje, amely szerint „nálunk család születik”. Kétségtelen, hogy papírforma szerint mindenképpen. Boldogságban és eufóriában is. Ugyanakkor érdemes már előre számolni azzal, hogy mindkét szülő hozza a maga csomagját, ami a gyerek érkezésével csak erősebb jelentőséggel tör felszínre. És ezen helyzetekre a szakmai álláspont szerint jobb tudatosan felkészülni. Hiszen nem önmagában a konfliktussal van a baj. A beszélgetésen elhangzott, hogy a családban felmerülő nézeteltérések egészségesek, ha megfelelő kommunikációval párosulnak. A vita elkerülhetetlen. Az nem mindegy, hogy a konfliktusok megoldásos végkifejletet kapnak, avagy mennek a szőnyeg alá.

Baranyai Kata – Élet-Egyen-Súly a Hadikpszichó: Családdá válás eseményén

Ugyanis a gyerek az első perctől kezdve bevonódik a két fél között fennálló dinamikába – legyen az bármilyen. Éppen ezért a felelősség óriási, ami még inkább fokozhatja a szorongást, az elveszettség érzést, a kétségbeesést. Nem kérdés, hogy minden leendő édesanya és édesapa jól akarja csinálni élete nagy feladatát. Szeretné érzelmileg, fizikálisan és mentálisan a lehető legjobban gondozni a kicsinyét. Mégis sokan elhasalnak a folyamatban. Mindennapossá válnak a veszekedések, a feszültség napról napra eszkalálódik és sokszor a válás tűnik a legjobb menekülő útvonalnak. Nem szeretném elvitatni, hogy egyes esetekben valóban az életre szóló különválás a legjobb választás. Azonban beszédes az a tény, hogy a válások kiemelkedően nagy számban történnek a gyermek két éves kora környékén.

Pontosan ezért lehet életmentően fontos, hogy a szakmai tanácsokat megfogadva a szülők a gyermek érkezését követően se felejtsenek el időt szánni magukra. Legyen meg az a tevékenység, ami valódi feltöltődést ad. Az elképzeléseket lehessen rugalmasan kezelni. A feszültségeket pedig, ha megy, akkor humorral oldani. Lévén, hogy sokszor csak arra lenne szüksége az apának és az anyának is, hogy ítélkezés nélkül megoszthassa a másikkal: most nehéz.

Könyvajánló:
Párhatárok /Henry Cloud – John Townsend

Gyerekhatárok /Henry Cloud – John Townsend

Fontos, hogy tudd…

Amit itt találsz – legyen szó testi-lelki egészségről, szokásokról, vagy életvezetési tippekről – mind inspiráció. Nem recept, nem parancs, és főleg nem garancia.

💡 Minden, amit megosztok, saját tapasztalatból fakad. Megélt pillanatokból. Olykor fájdalmas felismerésekből, máskor csendes rácsodálkozásokból. És bármennyire is igyekszem hiteles lenni – nem ismerem a te történetedet, a testedet, a jelen állapotodat.

Ezért kérlek: amit kipróbálsz, azt mindig a saját felelősségedre tedd. Figyelj a testedre. Hallgasd meg a lelked. Ha bármiben bizonytalan vagy, keress fel szakembert.

👥 És ha szeretnél mélyebbre menni – ha szükséged van rád szabott iránymutatásra, kérdéseidre valódi válaszokra –, akkor várlak szeretettel egyéni konzultáción. Ott valóban rólad szól minden.

🌱 Gyere, ahogy vagy. A tempód rendben van. És az első lépés lehet akár egy kérdés is…

Élet-Egyen-Súly Hírlevél

Kerülj közelebb a saját életed egyensúlyához

A feliratkozás gombra való kattintással elfogadod az adatkezelési tájékoztató tartalmát. 

Falásroham... és utána jön a bűntudat?

👉 Ingyenes, 5 perces hanganyag, amit elindíthatsz

amikor jön, amikor benne vagy,
vagy utána, 

hogy végre meg tudj állni, és ne ess szét fejben