Evészavarom története – vigyázat felkavaró tartalom!
Az evészavar csoportok résztvevők egyik elsődleges kérése, hogy meséljek a saját tapasztalataimról. Mit éltem meg…hogy kezdődött…ki tudott róla?
Mert nálad ki tud róla? Jószerivel senki. Az evészavarról nem beszélsz könnyen. Eleinte azért, mert magad sem tudod, hogy mivel állsz szemben. Utána meg azért, mert szégyelled, rejtegeted. És bizony egy evészavaros nagyon jól tud rejtőzködni.
A kezdet…
Nehéz megfogni, hogy honnan indultam.
Általában a falásrohamokról számolok be, ha ez felmerül, de valójában koplalással indultam. Nagyon egyszerű és hétköznapi történetem. A családomnak nem ment jól. Folyamatosan pénzszűkében éltünk. Én pedig segíteni akaró gyermekként modellkedéssel akartam kiegészíteni a családi kasszát. Csak, hogy sem elég magas, sem elég vékony nem voltam a kifutóra. Az ügynökség azt mondtam, hogy a magasság miatt ne adjam fel az álmaimat. Fotómodell lehetek. De fogynom kell. Egy akkor népszerű Náray-modell oktatta a csapatot. Ugyan csak tizenhárom éves voltam, de a mai napig tisztán emlékszem, ahogy a vacsorájáról mesél: egy darab répa. Csontvékony volt a lány. Azt hittem, hogy megtaláltam a titkos receptet. Egyetlen répa vacsorára. Elindultam az úton. Ugyan a répától pár hét után forgott a gyomrom, de fogyni kezdtem. Majd mellette nagyon aktívan mozogni. Égnie kellett a kalóriáknak. Semmi más nem számított, minthogy a tanfolyam végére öt kilóval kevesebb legyek.
Sikerült! Nem a tanfolyam végére, de a fotózásra igen. Csak aztán az álomból valóság lett. A beígért munkák elmaradtak. Nálam pedig beindult a kétségbeesett tehetetlenséggel összeszőtt túlevés. Eleinte nem nagyon. Csak a kórosan kevés ételhez képes. Aztán már jobban, aztán pedig nem tudtam kontrollálni. Ahogy hazaértem a suliból enni kezdtem. Először csak az ebéd, aztán pár szem kekszet, aztán egész zacskó kekszet. Már kezdett fájni a hasam. Feszült a sok ételtől, de nem tudtam megállítani a kényszert. Tovább kellett ennem. Valami belülről hajtott. Úgy tudnám leírni, hogy egy kényszerítő érzés lett úrrá rajtam. És aztán egyszer csak elindult a megtisztulás…hasmenés…majd az önutálat, a kaja kóma a kanapán. Miközben tanulás helyett teljesen értelmetlen sorozatokat bámultam a képernyőn.
Miközben azon agyaltam, hogy hogy jutottam ide?
És leginkább, hogy mi lenne a kiút? A szüleim semmiről sem tudtak. Persze a fogyást, majd a hízást nem lehetett nem észrevenni. Nem szóltak. Pont, ahogy a tanáraim sem. A barátaim aggódtak, de nem tudtak segíteni. Mert egy evészavaros terel, magyaráz, ködösít és leginkább elmenekül, ha kérdőre vonják.
Pedig van segítség. Van kiút az evészavarból. Mert az evészavar egy tünet. Soha nem a gyökér ok. Éppen ezért érdemes figyelni rá. Kikutatni, hogy honnan indult, hol a csomó, hol a fájdalom gócpontja. És utána el lehet kezdeni az építkezést.
Mit tudsz tenni, ha érintett vagy?
Kérj segítséget. A közvetlen környezetedtől és szakembertől egyaránt. Csatlakozhatsz csoporthoz, ahol megérezheted, hogy nem vagy egyedül ebben a mélységesen mély gödörben. És elkezdheted leírni, hogy mi zajlik a lelkedben. Adj kreditet magadnak az írással, a mozgással, a légző gyakorlatokkal, meditációval, de elsősorban azzal, hogy felismered – nincs mit szégyellened.
