Nem hiszem, hogy az ölelés gyógyír lenne mindenre. Pedig ma nagyon népszerű ilyen légből kapott állításokkal dobálózni. Mert az jól hangzik, hogy csak bele kell olvadnod egy másik ember karjaiba, és megváltozik körülötted a világ.
Valóban egyszerűbb lenne az élet, ha ez így lenne. És nem is célom mindenkit meggyőzni. Azonban szeretném kicsit tudományosabban körbejárni a kérdést. Nem azért, mert alapvetően nem hinnék az ölelés átütő erejében, hanem mert azt gondolom, hogy önmagában a hit – csalóka lehet.
Mi van, ha nincs kit?
Ez az egyik legalapvetőbb bajom az ölelést meggondolatlanul népszerűsítő kampányokkal. Ez így pürén hagyva semmi mást, mint olcsó marketing trükk. Most őszintén ki nem vágyna egy kellemes öleléssel élete szerelmével, a gyerekével, a szeretőjével, a régen látott barátnőjével, a halott anyával? A személyek szabadon behelyettesíthetőek. A probléma azzal van, hogy sokszor érezhetjük azt, hogy CSAK és KIZÁRÓLAG egy bizonyos valaki tudna megnyugtatni.
Ezt legélesebben anyám halála utáni éjjelen éreztem. Az visszhangzott bennem, hogy soha többé nem leszek képes elaludni a megnyugtató ölelése nélkül. Persze, hogy az agyammal tudtam, hogy ez nem igaz – évek óta nem aludtam az anyámmal. Mégis ott a tragédia első sokkjában az idegrendszerem folyamatosan vészjelekkel bombázott, amelynek az lett a vége, hogy 33-34 órán át ébren voltam. Aztán végül csak sikerült aludni. Azt is csak altatóval, amit nagyon szégyelltem.
Lehet, hogy azt gondolod, hogy egyedül voltam, és ezért nem öleltem mást. Igazság szerint egyedül szerettem volna lenni, de az apám meg a férjem nem engedték, de elfogadták, hogy az ő ölelésük most kevés. Azontúl, hogy anyám illatát akartam, anyám testét akartam érezni, anyám szívdobogását akartam hallani – a tetejébe meg azt is éreztem, hogy BÁRMILYEN más érzet a fizikai fájdalmat okoz.
Nem magyarázom tovább, mert szerintem érted, hogy mire gondolok. Hasonlót élhetsz át szerelmi csalódás következtében, munkahely elvesztése után. Azt érezteti veled az idegrendszered, hogy csak egy bizonyos dolog tudna megnyugtatni. És tudod ez rendben van. Nem kell elnyomnod ezt az érzést. Nem kell csak azért ölelő karokba kényszerítened magad, mert számos online magazin hangzatos szalagcímében szerepelhet:
„Az ölelés tulajdonképpen egy természetes antidepresszáns” vagy valami nagyon hasonló reklámfogás. Mert sajnos ez így önmagában nem ér semmit.
Hiába tudod, hogy kutatások igazolják stresszhormonok kimutathatóan csökkennek egy kellemes, meleg, szeretetteljes ölelés következtében. Ugyanis nagyon kevés szó esik arról, hogy az öleléshez NEM feltétlenül szükséges egy másik egyén. Átölelheted önmagad, és a tudomány alátámasztja, hogy saját magad megszerető érintése szinte ugyanúgy képes beindítani az endorfintermelést.
Vagyis a testedben elkezd felszabadulni egy olyan erőteljes hormon, ami természetes fájdalomcsillapító és hangulatjavító. Segít csökkenteni a szorongást és a depressziót, valamint növeli a stressztűrő képességet. Magyarán mondva kitolódik az ingerküszöböd.
Így, ha nagy fájdalom ér, akkor nyugodtan magadra zárhatod az ajtót. (Lehet az a fürdő is.) És összekuporodhatsz a padlón. Rendben van, hogy fáj. Rendben van, hogy nem akarod, hogy más öleljen, ha az, akitől vágynád – már nem teszi. Az most mindegy, hogy saját akaratából vagy sem. Viszont TE mindig ott tudsz lenni magadnak, hogy megnyugtasd magad. Ez az, amit segítik elsajátítani az online beszélgetéseim során, a jóga videóimban és az írásaimban.
Merthogy önmagad szerető gondoskodására nem csak akkor van szükséged, amikor ég a ház. Azokban a pillanatokban elengedhetetlen. Ez kétségtelen. Azonban az, hogy megérezd magadban az erődet a bajban – az kell, hogy a hétköznapokban szánj időt magadra. Add meg a testednek-lelkednek-szellemednek azt az 5 percet, amikor babapózban megpihenhetsz.
A teljesítménykényszerrel teli világban ez egy szükséges rossznak tűnhet. Pedig elemi igényünk, hogy az idegrendszerünk kaphasson szünetet. Csak már nem érzed, mert megszoktad a hajtást. Igen tudom, hogy az kellett a túlélésedhez, a gyerekeid felneveléséhez.
De kérlek állj meg egy picit. Csak egy pindurkát, és engedd meg magadnak, hogy csak átjárjon egy számodra kellemes zene. Csak feküdj a hátadra – az ágyadon – a padlón – a nyugágyban – és takard be magad tetőtől talpig. Csak az arcod legyen kint. És suttogd el magadnak, hogy biztonságban vagy.
